Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teherkonténerekből építenek apró lakásokat Barcelona belvárosában a rászorulóknak

2019.09.06

 Teherkonténerekből építenek apró lakásokat Barcelona belvárosában a rászorulóknak

 

akiralyKÜLFÖLDma 10:58 183 132

  •  

Épül a konténerház Barcelona belvárosában. Az Aprop nevű szervezet szerint a minden építészeti előírásnak megfelelő konténerlakások megoldást jelenthetnek a város lakhatási válságára.Fotó: PAU BARRENA/AFP

Teherkonténerekből építenek 12 apró lakásból álló házat egy kőhajításnyira Barcelona központjától, a La Ramblától, írja a Guardian. Az Aprop névre keresztelt projektet (a szó katalánul közelit jelent, de egyben a helyi ideiglenes szállás rövidítése is) eleinte ellenezte a városvezetés, mondván a konténerekbe beköltöztetettek stigmatizálva érezhetnék magukat. Végül mégis belementek, már csak azért is, mert Barcelonában már ezren várnak szükséglakásra.

A projekt vezetői szerint amúgy még ha az emberek talán le is nézik a konténerotthonokat, azokból kifejezetten csinos, egy-két hálószobás kis lakásokat tudnak kialakítani. David Juárez építész szerint a konténerház mindenben megfelel az építési előírásoknak, jó a hő- és hangszigetelése, padlófűtéses, és a vakolás után kívülről teljesen normális épületnek fog kinézni. "Ezek a konténerlakások magasabb elvárások szerint épültek, mint a legtöbb elérhető barcelonai bérlemény" - mondta Jaime Palomera lakhatási aktivista is, aki szerint "nonszensz azt állítani, hogy szardíniás dobozba kényszerítik a szegényeket".

Az Aprop szerint így néznek ki majd belülről az egy-két hálószobás, 45 négyzetméteres kis lakások.Fotó: Aprop

A bírálók szerint a világ más részein szerzett tapasztalatok ellentmondanak ennek. Hollandiában például diákszállásokat építettek teherkonténerekből, ott sokan panaszkodtak rá, hogy milyen hideg van. Londonban, ahol Ealingben építettek ilyen szükséglakásokat, a lakók nyáron pokoli hőségre, télen a hidegre, általában pedig a rendkívül szűk helyre panaszkodtak.

Co Govers, egy helyi építésziroda mérnöke az építkezés költségeit is sokallja. A 12, 45 négyzetméteres lakásból álló ház teljes költségét 940 ezer euróra saccolják. Govers szerint ez egyáltalán nem olcsó. "Ennyi pénzből akár valami újat is építhetnének, ami még egész rendben is van" - állítja.

Barcelonában amúgy égető szükség volna bérlakásokra. A városban mindössze 1,5 százalék a bérlakások aránya. A helyi hatóságok a központi költségvetésből remélhetnek csak forrásokat bérlakásépítésre, de abban csupán a GDP 0,05 százalékát különítették el erre.

Az Aprop amúgy nem csupán az olcsósággal és a gyorsasággal érvel a konténerházak mellett. Mint írják, a dzsentrifikáció következtében a szegényebbek egyre inkább a város szélére szorulnak. Konténerházakat viszont a belváros szűk telkein is fel tudnak húzni, így gátat szabhatnak a dzsentrifikációnak is - miközben az amúgy bérlakásépítésben érdekelt építőipari cégek inkább a minél nagyobb szabású, ezért csak a városok határain megvalósítható projektekben érdekeltek. (Via The Guardian)

444.hu/2019/09/06/teherkontenerekbol-epitenek-12-apro-lakast-barcelona-belvarosaban-a-raszoruloknak