Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új pártba menekülhet a Jobbik?

2019.09.06

 

Új pártba menekülhet a Jobbik?

2019. szeptember 5. 8:58
 
 
 
Az önkormányzati választás után az is elképzelhető, hogy új mozgalomban készítik elő Vona Gábor visszatérését – közölte a Magyar Nemzet.
 

Az októberi önkormányzati választásnak és az azt követő tisztújító kongresszusnak azért is van jelentős tétje a Jobbik számára, mert egy újabb kudarc a párt jövőjét veszélyeztetné. Erre utal, hogy a pénzügyi csőd szélén álló, támogatottságát rohamosan elveszítő párt már az év elején megteremtette egy új politikai formációba menekülés lehetőségét, amely egyes forrásaink szerint akár Vona Gábor visszatérésének is megágyazhat – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.

Új Alternatíva vagy Vesszen Trianon?

Minden jel arra mutat, hogy hónapokkal ezelőtt, a legnagyobb titokban készült a Jobbik saját gazdasági és politikai átmentésére egy tartalékpárt létrehozásával. Mindezt már azelőtt tették, hogy az EP-választáson szembesülniük kellett, szavazótáboruk egy év alatt húszról hat százalékra zsugorodott. Az új váltópárt alapítását nagy csend övezi, a Magyar Nemzet úgy tudja, csupán egy szűk, bizalmi kör tud a részletekről, de a Jobbik Bács-Kiskun megyei elnöke idén tavasszal közölt egy erre utaló bejegyzést a közösségi oldalán.

Szűcs Imre szavai, illetve az új párt létrehozásának dátuma egybevág a Jobbik rendkívüli kongresszusának idejével, amikor is saját alapszabályába bekerült a kettős tagság lehetősége, és felmerült egy, a párttal párhuzamos szervezet létrehozása is.

Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatása szerint idén február 23-a óta öt pártot jegyeztek be jogerősen, amelyek közül az egyik – az Alternatíva Párt – létesítő okirata február 22., vagyis a Jobbik rendkívüli kongresszusa előtti napon készült. A további szervezetek, az Új Alternatíva Párt, a 3-Együtt az Egységért Párt, a Vesszen Trianon! Párt, valamint az Állatvédő Párt később, a tavasz folyamán alakult. Az OBH által megnevezett egyesületek alapítói között egyelőre nincs egyértelműen a Jobbikhoz köthető személy, ugyanakkor a Demokratikus Koalíció megalapítása óta tudvalevő, hogy van példa arra, hogy egy pártot egy megbízott strómannal jegyeztetnek be.

Demokratából Demokratikus

A Magyar Nemzet felidézi, hogy Gyurcsány Ferenc eredetileg Demokrata Párt néven hozott létre pártot, amelynek elnöke egy bizonyos Takács István volt. Gyurcsány egy évvel később változtatta meg a már bejegyzett párt nevét Demokratikus Koalícióra, és lett a szervezet elnöke. A Jobbik esetében is elképzelhető hasonló forgatókönyv, egyes forrásaink szerint akár Vona Gábor visszatérésének is megteremthetik a fórumot, egy új politikai arculattal induló pártban.

A már idézett megyei elnök rövid Facebook-bejegyzése egyelőre csak arra utal, hogy a menekülőút keresésének oka a pénzügyi háttér megrendülése volt. A párt nem tudott megfelelően elszámolni a tavalyi országgyűlési választásra elköltött kampánykiadásaival, ezért az Állami Számvevőszék 136 millió forintos tiltott támogatást állapított meg vizsgálata során.

Tekintettel arra, hogy március közepén a Jobbik végül megkapta a részletfizetési lehetőséget a Magyar Államkincstártól, a megszűnés közvetlen veszélye elkerülte a Jobbikot. Így nem zárható ki, ha csak átmenetileg is, de elhalasztotta az új párt bejegyzését – ismerteti a Magyar Nemzet.

(MTI)mandiner.hu/cikk/20190905_uj_partba_menekulhet_a_jobbik