Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petőfi Sándor: A farkasok dala és Petőfi Barguzinban

2015.03.14

 

BorsOnline: Újranősült és fia született Petőfi Sándornak

 

„Számtalan régészeti bizonyítékot felsoroltak az állkapocstól a csípőszélességig, amiben egyezést találtak a magyar költővel.

– 11 embertani jellegű egyezést találtunk. 1:300 millióhoz az esélye annak, hogy ugyanilyen csontvázat találjunk – mondta Varga Béla régész.

Úgy gondolják: Petőfit az 1848–49-es szabadságharc után hadifogolyként oroszok hurcolták Szibériába. A titokzatos Petrovicsról a mai napig beszélnek a faluban, aki verseket is írt. Sovány, középtermetű, bajuszos ember volt. Házastársi viszonyban élt a postamester lányával, akitől Alexandr nevű fia is született. A kutatások szerint Petőfi 1856-ban halt meg./borsonline.hu/20150314_ujranosult_petofi_sandor/

 Teréz Bakos · Követem ·  Kiemelt hozzászóló · Csecsemő és gyermekápoló,Semmelweis Egyetem

 Kelvin Lakatos: Már nem vagyok fiatal, gyerekkoromban találkoztunk a pajtásaimmal egy nagyon idős bácsival ,aki ismert 48 as honvédeket ,köztük volt az édesapja ,tőlük hallotta, hogy Petőfit mint sebesült katonát feltették egy szekérre és elvitték az oroszok ,tehát ezt a történetet az én korosztályomból sokan ismerik ,akik meg nem azoknak nem volt szerencséjük találkozni olyan személlyel aki ismert 48-as honvédet !

Válasz · Tetszik ·/borsonline.hu/

 

 Origo.hu: Petőfi csontvázkrimije

 1989 július 16-án a nagyrédei székhelyű Megamorv vállalat tulajdonosa, Morvai Ferenc bejelentése. Eszerint az általa finanszírozott expedíció a burjátföldi Barguzin temetőjében megtalálta a költő földi maradványait.

 

Kiszely István, az expedíció antropológusa bejelentette, hogy kollégáival együtt a csontvázon 25 olyan jellegzetességet azonosított, amelyek a korabeli dokumentumok alapján Petőfi testalkatára voltak jellemzőek.(A kriminalisztikai szakirodalomban legalább öt testjegy egyezése szükséges az elhunyt személy azonosságának megállapításához.)

 

Ezek közül is kiemelték a koponya, és Petőfi egyetlen ismert, 1844-ben készült fotográfiájának egymásra másolásából látható azonosságot, valamint a költő közismert farkasfogát, amely a feltárt csontváz felső álcsontjában is látható. A Magyar Tudományos Akadémia 1989 novemberében szakértői bizottságot hozott létre a csontmaradványok tudományos vizsgálatára. Ennek vezetője Harsányi László igazságügyi orvosprofesszor lett.[…]

 

Petrovics István és Hrúz Mária oldalági rokonai hajlandóak voltak a genetikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges mintaadásra. A mintákat a Megamorv Petőfi Bizottság kínai genetikusokkal vizsgáltatta meg. (Napjainkban a Petrovics-Hrúz vonalnak mintegy ötven leszármazottja él.) Li Csengtao, a kínai igazságügy minisztérium által megbízott kutatóközpont igazgatója március 13-án, a Megamorv Petőfi Bizottság által szervezett sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a rokonok vérmintái, valamint a barguzini 7. számú csontvázból nyert minta összehasonlító DNS-vizsgálata 99,2- 99,9 százalékos egyezést mutat./origo.hu/

 

 

 

 

Petőfi Sándor: A farkasok dala

 

Süvölt a zivatar 
A felhős ég alatt, 
A tél iker fia, 
Eső és hó szakad. 

Kietlen pusztaság 
Ez, amelyben lakunk; 
Nincs egy bokor se', hol 
Meghúzhatnók magunk. 

Itt kívül a hideg, 
Az éhség ott belül, 
E kettős üldözőnk 
Kinoz kegyetlenül; 

S amott a harmadik: 
A töltött fegyverek. 
A fehér hóra le 
Piros vérünk csepeg. 

Fázunk és éhezünk 
S átlőve oldalunk, 
Részünk minden nyomor... 
De szabadok vagyunk!

 

Pest, 1847. január

 

Nehéz Mihály: Petőfit nem lehet megölni

Kurír, 1991. május 23.

 

„Számomra 1988. júniusában adatott meg a lehetőség, hogy Szibériában megjelent versek, cikkek fordításaival foglalkozzam.

 

Balajthy András jóvoltából kezdhettem A.V.Tivanenko Barguzinról, Petrovicsról, Eliászov kéziratgyűjteményéről, az ottani őslakosok visszaemlékezéseiről, versekről írt cikkeit magyar nyelvre fordítani. No, de eközben felfedeztem Petőfi Sándort két orosz nyelvű versben és egy róla énekelt dalt. Mindhármat, csak úgy hamarjában le is fordítottam, nyersen. Helyénvaló lenne ezeket a verseket itt részletesen elemeznem, de doktor Szuromi Lajos eddig már két nagyszerű tanulmányt tett közzé. Ezekben – és a Hevesi Szemle 1990. február-április jelölésű 1-2. számában megjelentben részletesebben – verstanilag nagyszerűen elemzi és összehasonlítja őket Petőfi Sándor analóg szövegű, stílusú és szótagszámú verseivel. Szuromi professzor párhuzamot vont a Barguzinban dalként fennmaradt „Az álmok” és Petőfi „Véres napokról álmodom” verse között, valamint az utóbbi kései rácsengésének minősítette a „Szomorú volt az életem” című barguzini illetőségű verset, és megállapítja: „Az álmok” a  megfáradt, kiábrándult, önmagát szatírikusan ábrázoló költő hangulatát, s a „Szomorú volt az életem” ugyanezen költőnek a meghasonlását, halálvárását tükrözi.

 

„A két orosz nyelvű vers pusztán verselés technikája által is Petőfi saját alkotásának minősíthető. A természetes logika elemi konzekvenciája ez. A verseken belül minden megfigyelés e föltevést támogatja, ebből következik az a tapasztalati tény: semmi sem vonja kétségbe.” Nemzetünk lelkében rendíthetetlen a költő hitele, egyre fakóbb azonban eltűnésének kideríthetőségébe, rendíthetőségébe vetett hit. Pedig ma sem bűn keresni őt, akarnokság nélkül, tényeket kutatva, akár megszállottak ártalmatlan mániákusságával. A tények birodalma nem tűr erőszakot.” „Ha nem Petőfi írta e költeményeket, írhatta őket más?”

 

A fenti idézeteket szemelvényként Dr. Szuromi Lajos nagyon kiváló, de szakmai körökben agyonhallgatott tanulmányából bátorkodtam kiemelni.

 

A vizsgálat tárgyát képező két verset és kívülük másik öt költeményt már közölhető minőségben lefordítottam, de nem állítom, hogy a jövőben nem fogok javítani, változtatni rajtuk, mert amint azt Babits Mihály, aki irodalmunkat Dante „Isteni színjáték” című művének utánozhatatlan fordításával is gazdagította, megközelítőleg így, megjegyezte: A versfordítás olyan, mint a nő, ha csúnya, akkor hű, ha szép, akkor nem hű.

 

 

 

Szomorú volt az életem…

 

Szomorú volt az életem

Beléje még nem szüremlett fény,

Elhangzott hattyú énekem,

S a síromhoz is közelgek én.

 

Előjönnek a leélt évek,

Fölsejlik már számos árnyalak,

Elbúsít, ha képekre nézek,

A rámák üresen állanak!

 

Belül tettem nincsen énnekem,

Csak álmok, vágyak, töprengések,

Keserűen tölt el szégyenem,

Meddők voltak a szenvedések.

 

Miért vert bennem úgy a szívem?

Szeretteimért m’ért lobogott?

Miért a sok ébren éjjelem,

Ha jótettekre valék hivatott?

 

M’ért roskadok a kereszt alatt,

Amelyet én dőrén fölkaptam?

S mit leltem én? Csak a síromat

A hideg és zord pusztaságban.

 

 

A.V. Gurjevics dalszövegként jegyezte le 1927-ben Barguzinban. Megjelent A.V. Gurjevics és L.E. Eliaszov szerkesztésében 1939. évben Udan-Udéban „Sztárij folklor Pribajkálja” című gyűjteményes kötetben.

 

Az utókor L.E. Eliaszov és A.V. Gurjevics néprajzkutatóknak köszönheti a Bajkál-tó vidékén az ottani őslakosok visszaemlékezései szerint, eredeti családnevén, Petrovicsnak ismert nagy magyar költő és őrnagy költeményei egy részének fennmaradását. A két kutató az 1920-as években történeteket, visszaemlékezéseket és énekeket gyűjtött Kelet-Szibériában. Csak az után kezdtek közösen kutatni, amikor Gurjevics Barguzinban kezdett népdalokat gyűjteni és a lejegyzett szövegek között feltűnt neki, hogy a hat-hét szótagnyi sorhosszúságú egyszerű versek mellett néhány tehetséges költőre utaló vers is mutatkozik. A különböző nótafák ugyanazon versek szerzőjeként néha más és más neveket jelöltek meg, Petrovics, Pefitájev, Zander, Peterfi, Petr Petrovics, Zaindner nevű dalköltőkre emlékeztek. Elaszov valószínűleg akkor értette meg, hogy ezek a nevek mind egy emberre vezethetők vissza, amikor 1936-37 folyamán a barguzini Morokov testvérpár visszaemlékezéseit, dalait, verselését jegyezgette le. A néprajztudós Eliaszov, amit a kézirathagyatéka is bizonyít, irodalmi műveltsége folytán felismerte Petrovics verseiben Petőfi stílusát, de a sztálini önkény legveszélyesebb időszakában, a harmincas évek közepén nem merészelte a fölfedezését nyilvánosságra hozni. A háború után, csak 1970-ben mert levelet intézni a Magyar tudományos Akadémiához. Levelében közölte, hogy eddigi kutatásai eredményeként megállapította, hogy Petőfi Sándor 1851-től 1856-ig, a haláláig Barguzinban élt száműzetésben. Az MTA ügyeletes tudósa kategorikus, sommás válaszokat adott Dukács Sándor aláírással 1970. május 27-én, Budapesten kelt levelében: „…semmiféle adatunk nincs arról, hogy a cári hadsereg magyar foglyokat vitt volna magával Oroszországba”. „Petőfit valószínűleg megölték a segesvári csata napján és testét egy tömegsírba tették.”

 

Lezongorázni sem lehetne a különbséget a burjátiai tudós csaknem 50 év alatt végzett kutatási eredményeinek tényanyaga által bizonyított ismeretek és az MTA nevében pufogtatott, az intézmény hírnevére rossz fényt vető ex cathedra kijelentés tudományossága között. De hagyjuk a múltat. Remélhetőleg mindenestül a múlt ködébe vész az elefántcsonttorony-szemlélet.

 

 

 

Petrovics-petrován

 

Hej, Petrovics-petrován!

Nem mulatsz te igazán.

Meg nem iszod a vodkát,

A m’ért is nem mondsz adomát?

 

Petrovics, petrovánunk,

M’ért nem a mi Ivánunk?

Szurkot főz a Sámánkán,

Léket vág a jég hátán,

S belőle sügért húz ki

Hallének meg is főzi

 

Ha pénz van iddogálunk,

S Petrovics vendég nálunk,

Ittlétre tanít minket,

Ne törje bú szívünket.

 

 Ez a vers L.E. Eliaszov szerkesztésében 1974. évben Ulan-udéban kiadott Szibériai munkások népköltészete (Narodnaja poezija rabocsih Szibiri) című könyvben jelent meg. L.E. Eliaszov szerkesztői szövegében magyarázatként jegyzi meg: A dalszöveg lejegyzése 1936-ban az írástudatlan M.I. Morokova éneke nyomán történt. Morokova 1841-ben született, s elmondta, hogy ezt a dalt már az ő szülei is énekelték. Ennek kiegészítéseként mondom el én (Nehéz Mihály), hogy ugyanez a Morokova mondta el egy esztendővel később Eliaszovnak a népmesévé csiszolt „Feltámadott” történetét. Akkor így szólt Petrovicsról: „A feltámadottat Petrovicsnak hívták, de az itteniek, a nyelvjárásuk szerint, csak Petrovánnak szólították. Annuska mindenkinek mondogatta, hogy nem Petrovánnak, hanem Petrovicsnak kell őt nevezni.” Tehát ez a Petrovics nem a Barguzintól mintegy hétszáz kilométerre lévő Petrovszki-bányaüzem petrovánjai közül való volt, csak a tájszólás szerint nevezték el Petrovánnak, hiszen a dalban említett Sámánka azaz Sámán-hegy Barguzin szomszédságában található. /aranylaci.freeweb.hu/petofi/k045.htm