Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üszőt áldoztak fel Izraelben a harmadik templom előkészítésére

2019.09.06

 2019.09.05.

Üszőt áldoztak fel Izraelben a harmadik templom előkészítésére

A nagy előrelépésnek számító tettet azért hajtották végre, hogy így a tórában leírtak szerint megtisztítsák a zsidókat a harmadik templom idejére.

Mózes 4. könyve mélységesen leírja a mitzvah folyamatát, amely során egy vörös üszőt áldoztak fel majd annak hamvait később vízzel keverték össze, amellyel megkenték a zsidókat, ezzel véghezvíve egy rituális megtisztuló folyamatot egy halottal való érintkezés után. Azonban az áldozat nem csak ehhez volt elengedhetetlen, hanem a templom megújításához is. A mitzvah visszatéréséről Ezékiel próféta is beszélt könyvének 36. fejezetében a megváltás kapcsán.

A vörös üszőt az Olajfák Hegyén égették el. A zsidó tradíciók szerint ez volt a 9. alkalom, hogy ez történt a Sínai Hegyen történt mitzvah óta, amelyet még Izmael Ben Piavi hajtott végre krisztus után 60.-ban. Annak az áldozatnak a hamvai 300 évig tisztították meg a hagyomány szerint az ország népét.

A nemrég végrehajtott áldozatot természetesen még hitelesíteni kívánja a Temple Institute, mielőtt az ténylegesen megtörténhetne. Jelenleg a pontos helyszín után nyomoznak, ahol meg kell történnie a rituálénak a Biblia szerint. A kőből készült áldozati helynek 4,2 méter hosszúnak, 2 méter szélesnek és 90 centiméter mélynek kell lennie.

A próba áldozat során egy 270 kilogrammos üszőt áldoztak fel a Bibliában leírtaknak megfelelően - 12 ember segítségével tudták ráemelni az áldozati oltárra, amelyet fából építettek. - mondta a Temple Institute professzora, Zohar Amar, aki hozzátette, hogy a tűz 9 órán keresztül égett, majd több napig kellett várni, hogy lehűljön a további vizsgálatokhoz.

Az összegyűjtött hamu 11 kilogramm súlyú volt. A kísérlet következő lépése során azt próbálják majd megállapítani, hogy hány zsidó megszentelésére alkalmas ennyi hamu. A tökéletes vörös üsző megtalálásával Azariah Ariel rabbit bízták meg az intézményben. 

(breakingisraelnews.com)www.hitradio.hu/hirek/uszot-aldoztak-fel-izraelben-a-harmadik-templom-elokeszitesere

A képre kattintva tekintse meg a galériát!